Egy héttel ezelőtt még a mentő vitte el a versenyről, de már újra bringán ül

8 nappal ezelőtt óriási baleset történt a Gran Gella Giro kerékpárversenyen, sok versenyzőt kórházba szállítottak ezzel megtöltve a környék kórházainak baleseti osztályait. A többséget már hazaengedték, de sajnos még mindig van olyan sérült, aki a kórházban van. Az egyik tömegbukásról készült videó “főszereplőjével” Péteri Nikével, aki szintén megjárta a kórházat, beszélgettünk a történtekről.

 

Bikemag: Te is azon versenyzők közé tartozol, akiket mentő vitt kórházba a Gran Giro Gella kerékpárversenyen. El tudnád mesélni, hogy mi történt? Tényleg már a rajtnál akadtak problémák?

Péteri Niké: Szerintem életemben nem voltam, annyira ideges egy rajtnál, mint aznap. Még a rajt előtt, mentem egy kört bemelegítésként. Amikor visszaértem a rajt-cél területre 15-20 perccel a rajt előtt, láttam, hogy minimum 30-40 ember már ott áll a rajtban. Mivel volt még időm a rajtig, gurultam a közelben. Azt hittem, hogy az a sok ember az előző rajthoz tartozik és perceken belül elindulnak (nem tudtam, hogy késik-e valamelyik rajt, mert a rajtidőpontok csak körülbelüliek a kiírásban). Nem így történt és nem sokkal 11:25 előtt én is odamentem, már azért is, hogy pár embert megkérdezzek, hogy ez most melyik rajt. Válaszul megtudtam, hogy ez az én rajtom és jó helyen vagyok. Az első kérdésem (és ezért is volt gyanús a rajt) az volt, hogy “hol van az Epronex”? Meglepődtem, hogy nincsenek az első sorban. Pár perc múlva megláttam a csapattársamat is a rajtban és még pár ismerős arcot. Akkor már megbizonyosodtam, hogy jó helyen vagyok, de még, akkor sem tudtam, hogy hol van a többi versenyző. Mellettem lévő versenyzővel beszélgettem még, a téma a rajt volt. Mondta, hogy lassú rajt lesz és ezt megerősítette még pár ember is körülöttünk. Nem titkolom, akkor nagy kő esett le a szívemről, hogy lassan rajtolunk… Nem sokkal ezután a mezőny létszáma a háromszorosára nőtt. Az összes ismerős arc mögöttem volt, csapattársak, ellenfelek és a mezőny legerősebb sora, az Epronex is. Akkor már egy rossz érzés fogott el, mert tudtam, hogy a legerősebbeknek nem hátulról kellene rajtolnia. Következett a rajt pillanata és a lassú rajtos illúzióm azonnal szertefoszlott… Egyből, felvezetés nélkül rajtoltunk, majd hátulról értelemszerűen kezdődtek a előzések.
Szerintem a rajt járult hozzá a legjobban ehhez a hatalmas tömegbukáshoz. Ha még nem is a versenyzők várakoztatása egy mellékutcában, de a lassú rajt kihagyása mindenképpen. Utólag megtudtam, hogy az előző két futamot így indították… Számomra a mai napig kérdéses, hogy minket, akik a legnépesebb, leggyorsabb, legerősebb mezőny voltunk, miért nem tudtak lassú rajttal indítani. Zárójelben megjegyzem, hogy egy fordított, lassabb pálya jobb lett volna.

 

A 6. perctől: Niké az a versenyző, aki nem tud felkelni a földről a kép közepén

Bikemag: A videófelvételen látszik, hogy nem tudtál felállni az esés után. Hogyan élted meg ezt a 30-60 percet, amíg az úton feküdtél?

Péteri Niké: Így van, először a kórházban álltam fel. Ott a helyszínen egyszer felültem, de, akkor félig elájultam. A földön töltött idő eléggé megviselt, nem tudtam akkor még, hogy mennyire súlyosak a sérüléseim és elég sok dolog átfutott az agyamon, többek között egy filmjelenet is…
Amikor elestem, még belém is estek, majd hatalmas kiabálások voltak körülöttem, mindenki jelezte a később jövőknek, hogy “FÉK”. Akkor az első gondolatom az volt, hogy “de jó hogy vége van, most már nem lesz rosszabb”. Én a derekamat ütöttem meg a legjobban, közel a gerincemhez. Utóbbi miatt sem mertem felállni.
Leginkább a fülemre tudok hagyatkozni, nem láttam sok mindent, de épp elég volt hallani is a történéseket… Hozzám egyből az egyik csapattársam rohant, aki mögöttem volt, de még úgy ahogy meg tudott állni és szerencsére megúszta az esést. Ő szólt a csapatvezetőnknek, hogy baj van. Utólag is hálás vagyok neki, hogy próbált megnyugtatni, mert pánikba estem, nehezen fogtam fel mi történt.
Mivel nem voltam súlyos sérült, később jött orvos megvizsgálni, hogy milyen állapotban vagyok. Már az első és utána lévő vizsgálatkor is bizakodóak voltunk, mert úgy tűnt nem érte sérülés a gerincemet. Utóbbi be is igazolódott a röntgen és az ultrahang vizsgálat után.
Egyszer körbenéztem fekve. Mindenhol törött kerékpárokat, kulacsokat, alkatrészeket és vérző embereket láttam. Kit fekve, kit ülve. Akik könnyebben sérültek, azok ha sebesülve is, próbáltak segíteni a többieken a kísérőkkel együtt. Iszonyatos látvány volt, ilyet soha nem láttam még, de szerintem senki sem…
Egyik mentő jött a másik után, és a mentőhelikoptert is kétszer láttam a fejem fölött körözni… Emlékszem, hogy valakihez orvost hívnak, mert nem kap levegőt, később pedig egy kétségbeesett édesanya a gyermeke életéért aggódott és a szervezőt kereste…
Amikor rám került a sor, befektettek a mentőbe és rövid időn belül indultunk az ajkai kórházba.

 

Bikemag: Igaz, hogy mindenki csak a balesetről beszélt a kórházban?

Péteri Niké: Igen. Amikor vittek röntgenre, akkor is szembejövő orvosok, ápolók kérdezték a mentősöket, hogy “ő is egy biciklis”? Később, amikor már a sérültek osztályán voltam, akkor is hallottam a folyosón beszélgetni a nővéreket rólunk, akkor szerintem már az egész kórház tudta, hogy mi történt a versenyen. Az egyik nővér meg is jegyezte: “mindig tudtam, hogy veszélyes sport ez a kerékpározás”. Gondoltam magamban, mennyire igaza van…

 

Bikemag: Hogy vagy egy héttel a baleset után, a sérülésed mennyire komoly?

Péteri Niké: Hatalmas szerencsével, én könnyebben megúsztam. Az első négy nap volt kellemetlen, fájt mindenem, de az volt a legkisebb gond. Utólag érzem, hogy megrándult a nyakam és beüthettem a mellkasomat is. Szerencsére napról napra egyre jobb minden.
Gyógytorna gyakorlatokat végzek, többet nyújtok, mint valaha. Érzem a pozitív hatását a gyakorlatoknak, az edzések is egyre jobban mennek és a bringán ülés is kezd komfortos lenni. Pár hét múlva 100%-os állapotban leszek.

 

Bikemag: Jól értem, hogy már edzel? Mennyi idő után ültél vissza a kerékpárra?

Péteri Niké: Igen. Kedden, két nappal az esés után kimentem egy rövid edzésre. Nem esett jól, de örültem, hogy tudtam edzeni. A mozgás mindig segít a regenerációban. Hétvégén már két hosszabb edzésem is volt, a kettő közül meglepően a második ment jobban. Vasárnap pedig újra versenyzeni fogok Kincsesbányán. Egy jót szeretnék csak versenyezni, nincsenek nagy terveim a versenyre, nem vagyok most abban a formában.

Bikemag: Köszönjük és gyors felépülést kívánunk!

 

A cikk eredetileg a Bikemag.hu-n jelent meg.

 
 
 

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top